A Plitvicei tavakról már nagyon sokat hallottunk, így egy májusi hosszú hétvégén ellátogattunk megnézni. Az időpont nagyon ideális volt, mert már elég meleg volt, és gyönyörű napsütötte idő, de még a turista szezon előtt voltunk. Mi kényelmesen nézelődhettünk ahelyett, hogy a tömeg sodrását kellett volna követni, vagy árral szemben haladni. Fényképeinkbe is csak ritkán lógtak be a többiek.
Előzetesen csak annyit tudtunk róla, hogy tavak és vízesések vannak ott, meg hogy gyönyörű. De hogy a bőrünkön érezhetjük a vízpermetet, olyan közel mehetünk hozzá, azt nem reméltem. Minden esetre tényleg rengeteg kisebb, nagyobb zubogó volt mindenfelé, ami igen próbára tett néha minket. Bármerre néztünk, minden felé vizet láttunk, és hallottunk.
A tavakban reméltem, hogy fürödhetünk, de mint a helyszínen megtudtuk, ez tilos. Azért az ujjam hegyét beledugtam a vízbe, de olyan hideg volt, hogy ha engedik, akkor sem fürödtem volna benne.
A víznek még ennyi színét egyszerre nem láttam mint itt. Néha ha tengerparti képeslap vagy fotó kerül a kezembe, megállapítom, hogy ezt biztos kiszínezték, mert ilyen természetesen nem létezhet. Hát itt most megláttuk, hogy mégis lehet.
A főútról lekanyarodva, mintha a távolban már láttunk volna egy vízesést. Próbáltunk ráközelíteni a fényképezővel, de nagyon elmosódott képet kaptunk csak. Két helyen van bejárata a nemzeti parknak. A jegyek hátulján van térkép is, merre érdemes haladni, hol vannak a busz és hajó állomások.
